család címkével jelölt bejegyzések

Hogyan lehet a hátrányból előny?

Coachként gyakran találkozom olyan emberekkel, akiknek meggyőződése, hogy egy hátrány egész életre szól, azon nem lehet változtatni, sőt a helyzet idővel egyre rosszabbá válik. nevkartyam-elso-oldalaTipikus esete ennek, amikor valaki szegény családba születve, felnőttként is szegénységben él, és a gyermekeit is ezzel a nehéz batyuval indítja útnak. Rendszerint olyan mondatok kerülnek be, ebbe a nehéz batyuba, hogy “Sajnos mi szegények vagyunk, ezért hiába okos a gyerekünk, nem tudjuk a továbbtanulását támogatni. nevkartyam-hatso-oldalaÍgy marad ő is képzetlen, és szegény, pedig sokra vihette volna” A másik gyakori önsorsrontó mondat és gondolat “Ezen a vidéken nem lehet boldogulni. Örül az ember, ha közmunkára behívják, ha ez sincs, marad a segély, abból pedig, csak éhen halni lehet.” Még egy szörnyűséget a végére, aztán gyorsan abbahagyom: “Ezzel a szegénységgel, nem lehet semmit kezdeni. Ebbe csak belebetegszik az ember. Vagy belebolondul.”

Régen összerándult a gyomrom ezekre a mondatokra, de mióta coach vagyok, egyre több örömöt találok az efféle beszélgetésekben. Minden hátrányban benne van az előny lehetősége isKérdéseket teszek fel, amivel jól belekavarodik a segítséget kérő coachee a panaszába. Nézzünk egy példát: “Azt mondta ezen a szegénységen  nem lehet változtatni, sőt a helyzet idővel egyre rosszabbá válik.  Ha nem lehet rajta változtatni, akkor hogy válik egyre rosszabbá?” Néhány hasonló provokatív kérdés után, lassan ráébred a coachee, hogy még akkor is változnak a dolgok, ha semmit sem teszünk. Hiszen a változás az élet egyik állandósága. Innen már könnyen haladunk tovább afelé, hogy ebbe a változásba, bele lehet avatkozni. Sőt, tehetjük ezt, a saját érdekeinket szem előtt tartva is. Számtalan módszer, technika, film, történet segíthet bennünket ezen az úton.  Egyik ilyen módszer a coaching, ami még olyan nehéz helyzetben lévő családoknak is segíthet, mint a képen látható Kolompár család. A meséskönyvben lévő tizenöt fejezetből megtudhatjuk, hogyan változtassunk a hozzáállásunkon, hogy egyre boldogabbá, gazdagabbá, örömtelibbé váljunk.

Három kívánság

Ha családosként, szülőként kifognád az aranyhalat, mi lenne a három kívánságod?

Sokan gondolkodás nélkül pénzt kérnének. Főleg akik szegénynek tartják magukat. Gyakori kívánság még az egészség, mert az közmegegyezés szerint nagyon fontos. Mit szeretnénk harmadiknak? Mindenki azt, ami neki a leginkább hiányzik. könnyebb, mint az 1SZER1

Sokan hiszik – köztük én is -, aki nem a hiány állapotából kér, az jobban jár. Megszokott, elfogadott, elterjedt szemlélet a problémával foglalkozni, azt kérni, ami hiányzik, küzdeni, erőlködni, szenvedni. Pedig van jobb, könnyebb, örömtelibb út! Az elfogadás útja. Ki szokott áldást, békességet, hálát, szeretetet, boldogságot kérni? Mi, akik ismerjük, és használjuk a szavak erejét. Mi, akik az elfogadás útján járunk.

 

 

 

 

 

 

 

BoldogAsszonyok KerekAsztal

Már egy fél éve találkozgatunk keddenként az irodámban. Szeretem a keddeket. És szeretem a kérdéseket is. Vajon miért éppen egy kerek asztal körül ülünk le beszélgetni minden hónap első keddjén 17.00 órától? Ilyenkor BoldogAsszonyok KerekAsztalt tartunk, 4YOUBerettyóújfaluban a Kálvin tér 8. szám alatt lévő WordMagic Coach és Mediátor Irodában. Amikor fél évvel ezelőtt döntöttem erről a programról több érvem is volt mellette. De vajon mások mit gondolnak erről? Érdemes-e minden hónap első keddjén, BoldogAsszonyok KerekAsztalt tartani? Honnan jött az ötlet, és miért szánja rá magát valaki, hogy ilyen programot hirdessen? Anyagi oka lenne? Ó, nem. Ez a program teljesen ingyenes, és terveim szerint az is marad. Akkor miért? Reklám? Dehogy, sosem vagyunk olyan sokan, hogy komoly reklámértéke lenne.

Megmondom. Irracionális okai vannak. Az egyik legfontosabb ok teljesen érzelmi. Július első keddje – az első BoldogAsszonyok KerekAsztal – hetedikére esett. Ez a nap volt régen az édesanyánk születésnapja, és ezzel a programmal akartam életem egyik nagy modelljének emléket állítani. Sok éven át kihúztuk a programokat erről a napról, hogy amíg él, együtt köszönthessük gyerekek, unokák, vők, és menyek. Az édesanyánk, vállvetve az édesapánkkal nagyon szép családot épített fel. A szerelmükből. Ugyanis nekik csak a szerelmük volt, de a többit – jót is, rosszat is -, hozta majd az élet. Házasságuk legelején egy szörnyű tragédiát, amiből azt hitték sosem tudnak felállni. Az első gyermekük bölcsőhalált halt. De idővel ez a seb is begyógyult. Azt hiszem azért vállaltak minden gyermeket, mert ők már fiatalon megtanulták, hogy számukra a gyermek a földi lét során a legdrágább kincs. Pedig nem könnyű szülőnek lenni. Azt hiszem a szüleimnek minden rafinériára, tehetségre és képességre szüksége volt ahhoz, hogy tisztességgel neveljenek bennünket. Ha most lennénk gyerekek, – már csak a nagy család, sok gyerek, falusi lakhely, kevés jövedelem miatt is -, valószínűleg hátrányos helyzetűek lennénk. De abban az időben még nem volt ilyen címke. Mindenki boldogult, ahogy tudott. Még végiggondolni is nehéz, mennyi munka, mennyi küszködés, mennyi erőlködés kellett a szüleimnek a mindennapok levezényléséhez, de állták a sarat. Ráadásul képesek voltak évtizedeken át szeretetben élni. Mint a mesékben: holtomiglan, holtodiglan. A mi édesanyánk nagyon boldog asszony volt, pedig voltak nehézségei anyagi és egészségügyi téren is. De neki az, hogy szerethet, és őt is szeretik elég volt a boldogsághoz. Nagyon boldoggá tenne, ha ebben is hasonlítanék rá.

Én azokkal értek egyet, akik szerint a világ, úgy ahogy van, jó. Mindennek van célja és értelme, minden rejt ajándékot, ha hajlandók vagyunk megtalálni benne. A valamikori hátrány, megfelelő hozzáállással előnnyé, és tőkévé válhat. Majd egyszer mindannyian ráébredünk, minek mi lehetett az értelme, haszna, előnye. De én, – állandó oknyomozó gondolkodóként – már most is nagyon sokat profitálok a gyermekkoromból. Az egyik legnagyobb nyereségem, hogy iskolai végzettségtől, anyagi helyzettől, testszíntől-, súlytól-, formától, lakhelytől, életkortól, beosztástól, és bármi mástól függetlenül teljesen egyformának látom az embereket. Megtanultam, hogy a lehetőségek szemével nézzek mindenkire. Szerintem ebből a szempontból egyenlők vagyunk. Tudom, darázsfészekbe nyúlok ezekkel a mondatokkal, pedig nem akarok vitát gerjeszteni. Nem az a célom. Tőlem minden ember élheti azt az életet, ami számára a legjobb, hihet abban, ami őt a legjobban szolgálja. Erről szól a szabad akaratunk. Persze szülőként tartozunk felelősséggel, de nyilván meg van annak is az oka, ki milyen családba születik. Erről a családállítás, mint zseniális új tudományterület, már elég sokat tud, és tanít.

Visszatérve az egyenlőségre, őszintén hiszem, hogy a lehetőségeink tényleg korlátlanok. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy valóra váltsa akár a legmerészebb álmait is. Ebből a szempontból is egyformák vagyunk. És ez így van, mióta világ a világ. Artúr király lovagjainak volt egy legendás csiszolt márványasztala. Az asztal kereksége azt jelképezte, hogy a körülötte ülők egyenrangúak. Ahogy mi emberek is azok vagyunk. Sajnos vannak köztünk akik többnek, vagy kevesebbnek hiszik magukat másoknál, és eszükbe sem jut, hogy éppen a viselkedésükkel teremtenek meg helyzeteket, melyekben aztán szenvedésekkel élik napjaikat. Igaz vannak olyan helyzetek, amikben nehéz megtalálni az áldást. De, ha a saját értékességünkre ráébredünk, arra is könnyebben rájövünk, mivel járulhatunk hozzá mások életéhez. És a mi tehetősségünk lesz, a mi lehetőségünk. Én coachként bármilyen embernek tudok segíteni abban, hogy meglássa a saját értékét. Ha értékesnek látja magát, megváltozik a hozzáállása a dolgokhoz. Őszintén hiszem, a hozzáállásunk megváltoztatásával pedig, az életünk is változtatható.

Szóval az asztal azért kerek, mert azt jelképezi, hogy mindannyian egyformák vagyunk. Nem ugyanott járunk az életünkben, de ez csak tudatosság kérdése. Megéri-e BoldogAsszonyok KerekAsztalt tartani? Bizony meg, mert hónapról hónapra megerősít abban, milyen értékek mellett köteleztem el magam. Azt nem tudom, honnan jött az ötlet, arra viszont tisztán emlékszem akkor jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, hogyan tudnék másoknak segíteni abban, hogy értékesnek érezzék magukat.

Ma is lesz öttől Berettyóújfaluban, a Kálvin tér 8. szám alatt lévő WordMagic Coach és Mediátor Irodában BoldogAsszonyok KerekAsztal. Szeretettel várok mindenkit az ingyenes, kilencven perc időtartamú, közvetlen, jó hangulatú beszélgetésre.

Én is gyászolok…

Élhetnénk békességben is együtt. Nem értem miért bántjuk egymást. Ez mindenkinek csak bánatot és fájdalmat okoz. Végigtekintve az emberiség történelmén újra és újra ugyanazokba a hibákba esünk bele. Évezredek óta gyilkoljuk egymást, pedig szeretetre születtünk. Egymás segítésére, megértésére. Tegnap írtam a www.boldogasszonyok.hu oldalon egy blogbejegyzést: Az bánt másokat, akinek valami miatt nagyon rossz az élete címmel. Igaz ez a gyermekbántalmazásról szól elsősorban, de az is milyen már, hogy még a gyerekeket is képesek vagyunk bántani?

Vajon én megélhetném még azt, hogy aki másokat bánt, annak segíteni akarunk, hogy ne legyen neki annyi rossz az életében, hogy másoknak akarjon ártani? Persze nem vagyok annyira naiv, hogy az előző kérdést teljesen komolyan kérdezzem, csak épp arról beszéltünk ma, hogy mit jelenthet vajon: “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.”? Nem lehet, hogy azt jelenti, hogy aki rossz, annak rossz? És minél rosszabb egy ember, annál rosszabb helyzetben van? Mert, ha ezt jelenti, akkor fordítva ülünk a lovon. Akkor büntetés helyett gyógyítani kellene, természetesen közben mindent megtéve azért, hogy aki másokat bánt, ne tudjon többet ártani. Védve legyünk tőle. A kisgyerekeknél már használjuk ezt. Tudja minden nevelő, hogy amikor egy gyerek rúg, vág, dacol, rombol, bajban van, és szeretetre megértésre van szüksége. Rá kell jönni mi a baj a kicsi életében, és segíteni kell neki, mert egyébként, ha magára marad, vagy ellene fordulunk a helyzet még rosszabbá válik.

Jönnek a hírek. Az egyik szörnyűbb, mint a másik. Fenyegetőzések, fegyvereladások, hibáztatások. Mindenki mondja a magáét, de közben emberek halnak meg, családok válnak egy életre boldogtalanná, anyák és apák siratják a gyermekeiket. Mikor lesz már ebből elég? Mikor ébredünk rá kollektíven, hogy ennek a játszmának mindannyian a vesztesei vagyunk? Hány embernek kell még meghalnia, hány családnak kell boldogtalanná válnia, hány szülőnek kell élete végéig gyászolnia? Megcsonkított emberek, gyerekek, félbetört életek, félelem, gyász, gyűlölet, bosszú…. Ki az az idióta, aki azért született volna a világra, hogy ilyeneket éljen át? Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az a sperma, amely félmilliárd indulóból elsőként ért oda a petesejthez, ott nagy-küszködve befúrta magát, elkezdett osztódni egészen addig, amíg megszületésre készen neki nem kezdhetett annak a nagy tortúrának, ahol a pici fejével utat törve végre világra került, azzal a szándékkal tanult volna meg járni, hogy felnőve békés embereket lövöldözzön halomra??? Hol rontjuk el? A családokban, vagy az intézményekben? Vagy tényleg ennyire romlott lenne az ember, hogy egy ilyen szép helyen, mint ez a csodálatos, gyönyörű kék bolygó azon jár az esze, hogyan pusztítsa el a másikat?

Ha szenvedésre születtünk volna nem lennének ízek, színek, illatok, imák, szerelmek. Nem tudnánk hinni, nem lenne képzelet. Nem lennének gyermekeink. Nem lenne napfény, és nyári eső. Nem lenne Karácsony. Nem lenne szívünk, hogy fájjon, és nem lennének könnyeink, melyeket hol örömünkben, hol fájdalmunkban ejtünk. Nem lett volna Teréz Anyánk. Nem lenne Dalai Lámánk, Eckhart Tollénk, Böjte Csabánk. Nem lennének szüleink, barátaink. De vannak. Mert örömre születtünk, nem szenvedésre. Idővel, ha meg nem is tudnak, de valamennyire begyógyulnak a sebek, viszont az emlék és a félelem örökre ott marad. A mi életünket ez a sok agresszió, már megfertőzte, és ebből a gyermekeinknek is adtunk tovább. De a még meg sem született unokáinkat is félelemben akarjuk felnevelni? Vagy elkezdünk tenni azért, hogy békésebb, boldogabb legyen az életünk?Mindenki csak annyit, amennyi neki gond, nehézség és áldozat nélkül tiszta szívéből, könnyedén megy. Még ha lassan haladunk is, vagy néha megtorpanunk, és képtelenek vagyunk hosszú ideig tovább lépni, legalább az irányt tartsuk. A szeretet és a félelem vonalán a szeretet felé haladva kezdjük el végre bekötözni egymás sebeit. Tegyük le a fegyvereket. Hagyjuk abba az acsarkodást, a hibáztatást, a gyűlölködést, a fenyegetőzést. Értsük meg, amit Dr. Gerald G. Jampolsky A SZERETET TANÍTÁSA könyvében leír: Ne taníts mást csak szeretetet, mert szeretet vagy te magad is. CSAK SZERETETRE TANÍTS. A könyv ingyenesen elérhető a mek.oszk.hu/00100/00115/00115.htm oldalon. De vannak más nagyszerű könyvek is. Például a Jampolsky könyvében is említett Csodák tanítása. Nagyszerű módszerek, mint a titkos hawaii módszer a: HOOPONOPONO. Annyi ajándék, annyi szépség, annyi képesség. Hogy engedhetjük, hogy ne ez uralja a világunkat, hanem a bánat és a félelem? Hogy engedhetjük, hogy gyászolnunk kelljen a meghalt áldozatokért Európában és szerte a világban, a bántalmazott, éhező, szenvedő gyermekekért, nőkért, férfiakért? Hogy engedhetjük? Én ezt nem értem. Így csak gyászolok, mélyen a szívemben. Gyászolom, hogy lehetne másképp is. Szerethetnénk, segíthetnénk, összefoghatnánk. Talán egyszer, még az én életemben sikerülhet. Átgondoltam, mégis hinni akarok ebben.

Az bánt másokat, akinek valami miatt nagyon rossz az élete

Komolyan tenni akarok napról napra azért, hogy minél többen legyünk boldog asszonyok, így megkerülhetetlen, hogy olyan dolgokkal is foglalkozzak, amik akadályozhatják ezt. A félelem, kirekesztés és bántalmazás biztos akadálya a boldogságnak. Különösen akkor, ha a gyermekünket érinti. Középiskolai tanárként a legkeservesebb emlékeim kötődnek ahhoz, amikor a gyerekek kiközösítettek valakit, vagy valakiket. Nem is lehet néhány szóban elmagyarázni, milyen sok szempontot kell figyelembe venni, mennyire veszélyes felnőttként véleményt mondani, döntést hozni. Mert az esetek többségében alattomos, gonosz, álnok dolgokról van szó. De az is kiderül, hogy aki gonoszkodott, alattomos és álnok volt, egyben problémagazda is. Mert, ha vesszük a fáradságot, és utánajárunk a dolgoknak  kiderül, hogy az bánt másokat, akinek valami miatt nagyon rossz az élete, és a benne lévő dühöt, fájdalmat, agressziót vezeti le egy tőle gyengébben.

A gyermekbántalmazásról még mélyebb a csend, pedig a törvény évek óta tiltja a gyerekek mindennemű bántalmazását, beleértve ebbe, a ma még oly sokszor alkalmazott verbális agressziót is. Mégis vannak szülők, akik nem is tudnak róla, hogy bántják a gyermeküket, sőt olyan szülők is vannak akik tudják, de eltűrik, hogy sérelem érje a gyermekeiket, akár intézményes keretek között is, és a legrosszabb esetekben vannak olyan szülők, akik maguk is bántják a gyerekeiket.

Az UNICEF “Szemünk előtt, mégis láthatatlan” című jelentése 190 országból gyűjtött össze olyan adatokat, amelyek gyermekek elleni erőszakot rögzítenek ott, ahol a gyermekeknek biztonságban kellene lenniük: a közösségükben, az iskolában és az otthonukban.Szemünk előtt, mégis láthatatlanRészletezi az erőszak hosszan tartó, gyakran generációkon átívelő hatásait. Kimutatja, hogy az erőszaknak kitett gyermekek nagyobb valószínűséggel válnak munkanélküli, nélkülöző és agresszív felnőttekké. A szerzők megjegyzik, hogy az adatok csak olyan egyénektől származnak, akik hajlandók voltak válaszolni, így a jelentés minimális becsléseket tartalmaz.” forrás:  http://unicef.hu/dobbenetes-gyermekbantalmazasi-adatok-2/