• Béketeremtés

    Mennyit ér a békesség?

    Mennyit ér a békesség pénzben, érzelmekben, egészségben? Akik között már kibékíthetetlen ellentétek vannak, nyílt titok, hogy a tetemes anyagi veszteségen túl a lelki terhek is jelentősek. Pedig némi tanulással ezek a terhek letehetők lennének, sőt azzal kecsegtet ez a tudás, hogy fel sem kell többé venni őket. Kidolgoztunk egy konfliktuskezelési tanfolyamot, és bár elhatározást, odafigyelést és szorgalmat igényel az elvégzése, azzal kecsegtet, hogy négy hét alatt képesek leszünk a saját konfliktusaink kezelésén túl, másoknak is segíteni. A képzés ára húszezer forint, amiről számlát állítunk ki. A tanultakat a magánéletben és szakmai közegben is alkalmazhatjuk, így egy befektetéssel több dologban is nyerhetünk.  Én nem tudom mennyibe kerül a jogi eljárás, amikor bíróságon rendezik a…

  • Béketeremtés

    A konfliktus kárpótlás követelés

    A konfliktusok megkeserítik az ember életét. Amikor elvész az összhang, elkezd kopni a szeretet is. Beindulnak a magyarázkodások,  a kritika, az adok, kapok. Egy idő után már annyi a sérelem, hogy  a szakembereknek is hetekbe kerül kibogozni a szálakat. Ha sikerül. Amikor egy fa elkezd nőni, még két újjal gyökerestől kihúzható. De ha hagyjuk megerősödni, időről időre egyre messzebb futnak a gyökerei, és kiirthatatlanná válik. Így van ez a problémákkal is. Az elején a legnagyobb baj is könnyebben lenne kezelhető . Csak ahhoz észre kellene venni, hogy valaminek az elején járunk, és ismeretek kellenének arról is, hogyan lehet orvosolni a bajt. A konfliktuskezelési képzés a fentieken túl olyan eszköztárat ad a résztvevők kezébe, aminek…

  • Autentikus személyiség,  Béketeremtés

    28. házassági évforduló

    Ma van a 28. házassági évfordulónk. Három éve bővebb családi körben zeneszó mellett ültük meg az Ezüstlakodalmunkat, de még az elmúlt három évben is történtek velünk olyan dolgok, amikre azt mondtam: “Ezt nem hiszem el!”, vagy “Na erre nem számítottam!”, esetleg “Fogyóban a türelmem!” Huszonnyolc év egy házasságban elég jó móka, annak ellenére, hogy még végiggondolni sem tudom, – de szerintem nem is érdemes -, hányszor éreztem úgy, én ezt nem csinálom tovább, elegem van. Pedig nagyon jó házasságban élek, egy kedves, szorgalmas, okos férjjel, három nagyszerű gyermekkel, és mindennel, amit valaha megálmodtam. Mégis el-el kap a hiszti néha, és tudom a férjem is szokott a tűréshatárán mozogni velem kapcsolatban.…