Béketeremtés kategória bejegyzései

konfliktus, mediáció, békéltetés, válás, gyermekelhelyezés

Boldogságot tanítok, találd ki, hogy mi vagyok!

Két éve kezdtem el a Boldog Asszonyok Projektemet, és annyi munkaórát, lelkesedést, hitet, erőfeszítést, tudást tettem az elmúlt két évben bele, hogy csak ámulok, amikor végigtekintek rajta. Nem tudatos tervezés, vagy átgondolt marketing inspirált, erre a sok munkára, bár természetesen terveztem tudatosan, és igyekeztem a marketinget is felhasználni, mégis egy varázslatos érzés vezetett leginkább, amit lelkesedésnek hívunk.

cegtablaMindig is lelkes, vidám, optimista ember voltam, de amióta munkaként, heti nagyon sok órában foglalkozom azzal, mitől leszünk boldogok, számomra is felfoghatatlan módon változok én is, és az életem is. A nyáron például, véletlenül új irányt vett a szakmai pályafutásom, ugyanis a segítőimmel kidolgoztunk egy olyan tananyagot, amely lefedi a life coachok képzésének tematikáját, ugyanakkor nagyon magas minősítéseket megcélozva, szeretne a pedagógusok akkreditált továbbképzési rendszerében is részt venni. Legnagyobb örömünkre, a Pedagógus Akkreditációs Tanács kedvező elbírálásban részesítette az új távoktatás alapítási kérelmünket, így  az “Oktatásért felelős miniszter elé terjesztve döntéshozatalra” állapotában van jelenleg.

Azon túl, hogy szakmai életem nagy megtiszteltetésének tartom, még annak a gondolatát is, hogy gyakorló pedagógusok továbbképzését végezzem, elképesztő lehetőségeket látok a life coach képzésben, úgy általában is, de különösképpen a pedagógusok között. Hiszen gondolják csak végig, milyen sok élethelyzettel találkoznak a pedagógusok, a munkájuk során, aminek az elvégzéséhez, se képzést, se muníciót nem kaptak, mégis meg kell oldaniuk ezeket a helyzeteket, ahhoz, hogy végezhessék a munkájukat.

Már biztosan kitalálták a címben elbújtatott  kérdésre a választ, mi vagyok, ha boldogságot tanítok? Lice coach oktató:)

52 VS 25

Sokszor gondolkoztam már rajta, vajon milyen ajándékokat, örömöket, sikereket hoz még az élet. Született optimista vagyok, így elég bizakodón tekintek a következő évtized elé is. A nyáron töltöttem az 52. évemet, és ezzel kapcsolatban is eszembe jutott Etka Anyó, aki 91 éves volt, amikor életemben először, személyesen találkoztam vele. Egyszerűen elvarázsolt ez a csodálatos asszony. Tele volt mosollyal, élettel, épp angolul tanult, rendszeresen sportolt, és két kézzel szórta a szeretetet maga körül. Nagyon fontos volt nekem ez a személyes találkozás, mert amikor sok évvel ezelőtt találkoztam a neurolingvisztikus programozás tudományterületével, és elhatároztam, hogy a szerzett tudás egy részét beépítem az életembe, kezdetben csak a legegyszerűbb dolgokkal próbálkoztam. Mivel rendkívül könnyűnek, és hasznosnak találtam a modellezés technikáját, ez lett az első próbálkozásom. El is kezdtem használni, ettől kezdve figyeltem, és gyűjtöttem a modelleket, és az Etka Anyóval való találkozásomkor, őt is gyorsan betettem a másolandó modellek közé. Több mondatát is a szívembe zártam, az egyik kedvencem az volt, amikor arról beszélt, hogy úgy érzi magát 91 évesen, mint 19 évesen. “Csak előre került a kilences, de itt a szívemben olyan vagyok, mint 19 éves koromban.” Hú – gondoltam, – ez a nő aztán tud élni.

Aztán, most nyáron eszembe jutott, hogy én tudok-e élni? A válaszom pedig igen! Valahogy előre került az ötös, de itt a szívemben olyan vagyok, mint 25 éves koromban. Nemrég kezdtem bele, életem nagy vállalkozásába. Épp a legmerészebb álmaimat építem, tudva, hogy eddig is ezt csináltam, csak 25 évesen a “csodálatos család” volt a legmerészebb álmom, most pedig valami “sok embernek hasznot hozó szakmai sikert” szeretnék. Még csak néhány éve, hogy új szakmákat tanultam, szóval coachként, és mediátorként “pályakezdő” vagyok, és mint minden pályakezdő, tele vagyok lelkesedéssel, tettvággyal, és ötletekkel. Íróként se sorolnám magam az öreg rókák közé, hiszen még azt is épp csak kóstolgatom, de terveim azért már vannak az írással, a következő tíz évre .

Etka Anyó 55 éves koráig élt, – ahogy ő mondta – betegség tudatban, aztán megtanulta a jógát, elkezdte tanítani, és tíz év után kialakította a saját módszerét. A többi történelem. A sors, amit ő írt magának, napról napra, egy olyan asszonyról szólt, aki egyre tudatosabban tudott élni, mutatva ezzel az utat sokunk előtt.

Szóval, ki tudja, mi jön még, de talán nem is az a lényeg, hogy melyik szám került előre, hanem az, mit rejt a szívünk. A boldog, és a keserű szívű 19 és 25 évesek, vagy a boldog és a keserű szívű 52 és 91 évesek, mind itt vannak körülöttünk a világban. Talán megkeseredett 52 és 91 évesből kicsit több van, pedig a boldogtalanságnak, keserűségnek, hibáztatásnak, se haszna, se értelme, kára viszont megszámlálhatatlanul sok van. Azért írtam le mindezt, mert a boldogtalanság tanult viselkedés, amit egy kis segítséggel le lehet tenni. Aki nem hiszi, olvassa el, Etka Anyó, Louise Hay, vagy sok ezer más nő életrajzát, és gondolja végig, hogyan szeretné eltölteni, hátralévő életét, bármennyi legyen is belőle hátra. A konfliktuskezelési képzés előadásaiA mi képzéseink úgy lettek összeállítva, hogy az emberben lévő békességet, és bizalmat emeljék, ami magával hozza a boldogságot, bölcsességet, bátorságot. Ez a 3B indikátor, de erről majd legközelebb beszélünk. Akinek nincs pénze képzésre, annak most ajánlhatunk más megoldást, ha boldog akar lenni….

Mennyit ér a békesség?

Mennyit ér a békesség pénzben, érzelmekben, egészségben? Akik között már kibékíthetetlen ellentétek vannak, nyílt titok, hogy a tetemes anyagi veszteségen túl a lelki terhek is jelentősek. Pedig némi tanulással ezek a terhek letehetők lennének, sőt azzal kecsegtet ez a tudás, hogy fel sem kell többé venni őket.

Kidolgoztunk egy konfliktuskezelési tanfolyamot, és bár nagyon nagy elhatározást, odafigyelést és szorgalmat igényel az elvégzése, azzal kecsegtet, hogy négy hét alatt képesek leszünk a saját konfliktusaink kezelésén túl, másoknak is segíteni. A képzés ára hatvanezer forint, amiről számlát állítunk ki, ezáltal elszámolható. A tanultakat a magánéletben és szakmai közegben is alkalmazhatjuk, így egy befektetéssel több dologban is nyerhetünk.  Én nem tudom mennyibe kerül a jogi eljárás, amikor bíróságon rendezik a felek a konfliktusukat, de biztosan többe, mint a mediáció, ami a béketeremtés alternatív formája. Ez a fajta konfliktuskezelési képzés viszont éppen azért lett kidolgozva, hogy a mediációnál is egyszerűbb, olcsóbb megoldást találjunk. Ez ugyanis a megelőzésről szól, ami az élet minden területén kevesebbe kerül, mint orvosolni a bajokat.

Hogyan lehet négy hét tanulással elérni ilyen eredményt? A konfliktuskezelési képzés előadásaiHogyan lehet ilyen gyorsan megtanulni, segítővé válni. Úgy hogy az alapelveket kell megérteni. El kell fogadni, minden ember a saját univerzumában él, annak legjobb ismerője, szakértője, szerelője. Lehet már elfelejtkezett róla, ezért szerencsés, ha van mellette valaki, aki segít neki emlékezni arra, hogy mindenkinek van ereje a saját életében lévő történésekhez.

Ahhoz, hogy mindezt hitelesen tudjuk közvetíteni saját tapasztalat szükséges. Ennek a megszerzésére, megkóstolására elég a négy hét. Aki ugyanis mások segítésére adja a fejét, az élete végéig tartó tanulás mellett is elköteleződik, így egyre több tudásra, tapasztalatra tesz majd szert. Szóval négy hét az elinduláshoz elég, viszont ezzel már nagyon hatékonyan lehet segíteni.

A konfliktus kárpótlás követelés

A konfliktusok megkeserítik az ember életét. Amikor elvész az összhang, elkezd kopni a szeretet is. Beindulnak a magyarázkodások,  a kritika, az adok, kapok. Egy idő után már annyi a sérelem, hogy  a szakembereknek is hetekbe kerül kibogozni a szálakat. Ha sikerül.

mediáció

Amikor egy fa elkezd nőni, még két újjal gyökerestől kihúzható. De ha hagyjuk megerősödni, időről időre egyre messzebb futnak a gyökerei, és kiirthatatlanná válik. Így van ez a problémákkal is. Az elején a legnagyobb baj is könnyebben lenne kezelhető . Csak ahhoz észre kellene venni, hogy valaminek az elején járunk, és ismeretek kellenének arról is, hogyan lehet orvosolni a bajt.

A konfliktuskezelési képzés a fentieken túl olyan eszköztárat ad a résztvevők kezébe, aminek a segítségével a konfliktusaikat  maguk és környezetük hasznára fordíthatják. Mindezt a piaci ár feléért, harmadáért. Aki nem hiszi további információkért hívja a 06 30 240 00 07 telefonszámot, és győződjön meg róla személyesen.

28. házassági évforduló

Ma van a 28. házassági évfordulónk. Három éve bővebb családi körben zeneszó mellett ültük meg az Ezüstlakodalmunkat, de még az elmúlt három évben is történtek velünk olyan dolgok, amikre azt mondtam: “Ezt nem hiszem el!”, vagy “Na erre nem számítottam!”, esetleg “Fogyóban a türelmem!”

Huszonnyolc év egy házasságban elég jó móka, annak ellenére, hogy még végiggondolni sem tudom, – de szerintem nem is érdemes -, hányszor éreztem úgy, én ezt nem csinálom tovább, elegem van. Pedig nagyon jó házasságban élek, egy kedves, szorgalmas, okos férjjel, három nagyszerű gyermekkel, és mindennel, amit valaha megálmodtam. Mégis el-el kap a hiszti néha, és tudom a férjem is szokott a tűréshatárán mozogni velem kapcsolatban. Mindezek ellenére megy együtt, már 28 éve. Összetartottak bennünket a feladatok, a nehézségek, és visznek bennünket előre a közös sikerek. Ma már több identitásom is van, még akkor is, ha tudom, ettől egy elmével foglalkozó szakember, gyanúsan ráncolná a homlokát. Vagyok én, a férjem, meg mi, én a gyermekeink, meg mi, én, a férjem, a gyermekeink, meg mi. Az első “mi” a házasságom, a második “mi” az anyaságom,  a harmadik “mi” a családom. Mindhármat ennek a huszonnyolc éve tartó házasságnak köszönhetem.  Mindhárom tartóoszlopa a mostani jóllétemnek. Ez adja az örömein jelentős részét, így definiálom magam, ezek a fontosságaim, ez az életem. Pedig ezen kívül az önmagamhoz fűződő kapcsolatom, – amibe a származási családom, a barátaim, kedvteléseim stb. tartoznak -, és a munkám is meghatározza milyen minőségű életet élek. Szerencsére ezekkel is rendben vagyok, de naponta végiggondolom, hogy ezért minden nap tenni kell. Mindhárom területért dolgozni kell, napról napra, mert gondoskodás, és odafigyelés nélkül, rossz irányt vehet, ahogy a legszebb, leggondozottabb kert is elvadul, elburjánzik, rendszeres művelés nélkül.

A család-munka-önmagam hármasból, mégis a család a legnehezebb terület, mert ott másokkal együttműködve jönnek csak az eredmények. Az önmagammal való kapcsolatomban teljesen magamra vagyok utalva, talán ezért nem megy olyan sok embernek éppen ez a rész jól. A munka világában is váltogatható a másokkal együtt, vagy magamban, viszont jó házasságot, boldog családi életet nem lehet szeretet, tisztelet, és együttműködési képesség nélkül élni. Ez egy igazi hétpróba. Nekünk már négyszer sikerült kiállni a hétpróbát, és nagyon szép lenne, még négyszer. Vajon milyen lenne nyolcvan évesen, még mindig együtt? De csak akkor, ha ez mindkettőnknek örömet jelent!  Mert nincs megbetegítőbb, egy beteg kapcsolatnál, bárkihez fűződjön is.

Sajnos elég sok ember éli gyűlölködve az életét, megbetegítve ezzel önmagát, és fertőzve a körülötte lévőket. Robert Waldinger: “Mitől lesz jó az életünk? A boldogság leghosszabb kutatásának tanulságai” című előadásában megosztja velünk, hogyan éljünk hosszú, örömteli életet. Ez a Ted előadás szerepel a Life Coch Képzésünk tananyagában is, annyira fontos bölcsességet tartalmaz. Már több mint tízmillióan érthették meg belőle, a jó kapcsolatok sokáig életben tartanak, de a rosszak megbetegítenek.

Én is gyászolok…

Élhetnénk békességben is együtt. Nem értem miért bántjuk egymást. Ez mindenkinek csak bánatot és fájdalmat okoz. Végigtekintve az emberiség történelmén újra és újra ugyanazokba a hibákba esünk bele. Évezredek óta gyilkoljuk egymást, pedig szeretetre születtünk. Egymás segítésére, megértésére. Tegnap írtam a www.boldogasszonyok.hu oldalon egy blogbejegyzést: Az bánt másokat, akinek valami miatt nagyon rossz az élete címmel. Igaz ez a gyermekbántalmazásról szól elsősorban, de az is milyen már, hogy még a gyerekeket is képesek vagyunk bántani?

Vajon én megélhetném még azt, hogy aki másokat bánt, annak segíteni akarunk, hogy ne legyen neki annyi rossz az életében, hogy másoknak akarjon ártani? Persze nem vagyok annyira naiv, hogy az előző kérdést teljesen komolyan kérdezzem, csak épp arról beszéltünk ma, hogy mit jelenthet vajon: “Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.”? Nem lehet, hogy azt jelenti, hogy aki rossz, annak rossz? És minél rosszabb egy ember, annál rosszabb helyzetben van? Mert, ha ezt jelenti, akkor fordítva ülünk a lovon. Akkor büntetés helyett gyógyítani kellene, természetesen közben mindent megtéve azért, hogy aki másokat bánt, ne tudjon többet ártani. Védve legyünk tőle. A kisgyerekeknél már használjuk ezt. Tudja minden nevelő, hogy amikor egy gyerek rúg, vág, dacol, rombol, bajban van, és szeretetre megértésre van szüksége. Rá kell jönni mi a baj a kicsi életében, és segíteni kell neki, mert egyébként, ha magára marad, vagy ellene fordulunk a helyzet még rosszabbá válik.

Jönnek a hírek. Az egyik szörnyűbb, mint a másik. Fenyegetőzések, fegyvereladások, hibáztatások. Mindenki mondja a magáét, de közben emberek halnak meg, családok válnak egy életre boldogtalanná, anyák és apák siratják a gyermekeiket. Mikor lesz már ebből elég? Mikor ébredünk rá kollektíven, hogy ennek a játszmának mindannyian a vesztesei vagyunk? Hány embernek kell még meghalnia, hány családnak kell boldogtalanná válnia, hány szülőnek kell élete végéig gyászolnia? Megcsonkított emberek, gyerekek, félbetört életek, félelem, gyász, gyűlölet, bosszú…. Ki az az idióta, aki azért született volna a világra, hogy ilyeneket éljen át? Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az a sperma, amely félmilliárd indulóból elsőként ért oda a petesejthez, ott nagy-küszködve befúrta magát, elkezdett osztódni egészen addig, amíg megszületésre készen neki nem kezdhetett annak a nagy tortúrának, ahol a pici fejével utat törve végre világra került, azzal a szándékkal tanult volna meg járni, hogy felnőve békés embereket lövöldözzön halomra??? Hol rontjuk el? A családokban, vagy az intézményekben? Vagy tényleg ennyire romlott lenne az ember, hogy egy ilyen szép helyen, mint ez a csodálatos, gyönyörű kék bolygó azon jár az esze, hogyan pusztítsa el a másikat?

Ha szenvedésre születtünk volna nem lennének ízek, színek, illatok, imák, szerelmek. Nem tudnánk hinni, nem lenne képzelet. Nem lennének gyermekeink. Nem lenne napfény, és nyári eső. Nem lenne Karácsony. Nem lenne szívünk, hogy fájjon, és nem lennének könnyeink, melyeket hol örömünkben, hol fájdalmunkban ejtünk. Nem lett volna Teréz Anyánk. Nem lenne Dalai Lámánk, Eckhart Tollénk, Böjte Csabánk. Nem lennének szüleink, barátaink. De vannak. Mert örömre születtünk, nem szenvedésre. Idővel, ha meg nem is tudnak, de valamennyire begyógyulnak a sebek, viszont az emlék és a félelem örökre ott marad. A mi életünket ez a sok agresszió, már megfertőzte, és ebből a gyermekeinknek is adtunk tovább. De a még meg sem született unokáinkat is félelemben akarjuk felnevelni? Vagy elkezdünk tenni azért, hogy békésebb, boldogabb legyen az életünk?Mindenki csak annyit, amennyi neki gond, nehézség és áldozat nélkül tiszta szívéből, könnyedén megy. Még ha lassan haladunk is, vagy néha megtorpanunk, és képtelenek vagyunk hosszú ideig tovább lépni, legalább az irányt tartsuk. A szeretet és a félelem vonalán a szeretet felé haladva kezdjük el végre bekötözni egymás sebeit. Tegyük le a fegyvereket. Hagyjuk abba az acsarkodást, a hibáztatást, a gyűlölködést, a fenyegetőzést. Értsük meg, amit Dr. Gerald G. Jampolsky A SZERETET TANÍTÁSA könyvében leír: Ne taníts mást csak szeretetet, mert szeretet vagy te magad is. CSAK SZERETETRE TANÍTS. A könyv ingyenesen elérhető a mek.oszk.hu/00100/00115/00115.htm oldalon. De vannak más nagyszerű könyvek is. Például a Jampolsky könyvében is említett Csodák tanítása. Nagyszerű módszerek, mint a titkos hawaii módszer a: HOOPONOPONO. Annyi ajándék, annyi szépség, annyi képesség. Hogy engedhetjük, hogy ne ez uralja a világunkat, hanem a bánat és a félelem? Hogy engedhetjük, hogy gyászolnunk kelljen a meghalt áldozatokért Európában és szerte a világban, a bántalmazott, éhező, szenvedő gyermekekért, nőkért, férfiakért? Hogy engedhetjük? Én ezt nem értem. Így csak gyászolok, mélyen a szívemben. Gyászolom, hogy lehetne másképp is. Szerethetnénk, segíthetnénk, összefoghatnánk. Talán egyszer, még az én életemben sikerülhet. Átgondoltam, mégis hinni akarok ebben.

Az bánt másokat, akinek valami miatt nagyon rossz az élete

Komolyan tenni akarok napról napra azért, hogy minél többen legyünk boldog asszonyok, így megkerülhetetlen, hogy olyan dolgokkal is foglalkozzak, amik akadályozhatják ezt. A félelem, kirekesztés és bántalmazás biztos akadálya a boldogságnak. Különösen akkor, ha a gyermekünket érinti. Középiskolai tanárként a legkeservesebb emlékeim kötődnek ahhoz, amikor a gyerekek kiközösítettek valakit, vagy valakiket. Nem is lehet néhány szóban elmagyarázni, milyen sok szempontot kell figyelembe venni, mennyire veszélyes felnőttként véleményt mondani, döntést hozni. Mert az esetek többségében alattomos, gonosz, álnok dolgokról van szó. De az is kiderül, hogy aki gonoszkodott, alattomos és álnok volt, egyben problémagazda is. Mert, ha vesszük a fáradságot, és utánajárunk a dolgoknak  kiderül, hogy az bánt másokat, akinek valami miatt nagyon rossz az élete, és a benne lévő dühöt, fájdalmat, agressziót vezeti le egy tőle gyengébben.

A gyermekbántalmazásról még mélyebb a csend, pedig a törvény évek óta tiltja a gyerekek mindennemű bántalmazását, beleértve ebbe, a ma még oly sokszor alkalmazott verbális agressziót is. Mégis vannak szülők, akik nem is tudnak róla, hogy bántják a gyermeküket, sőt olyan szülők is vannak akik tudják, de eltűrik, hogy sérelem érje a gyermekeiket, akár intézményes keretek között is, és a legrosszabb esetekben vannak olyan szülők, akik maguk is bántják a gyerekeiket.

Az UNICEF “Szemünk előtt, mégis láthatatlan” című jelentése 190 országból gyűjtött össze olyan adatokat, amelyek gyermekek elleni erőszakot rögzítenek ott, ahol a gyermekeknek biztonságban kellene lenniük: a közösségükben, az iskolában és az otthonukban.Szemünk előtt, mégis láthatatlanRészletezi az erőszak hosszan tartó, gyakran generációkon átívelő hatásait. Kimutatja, hogy az erőszaknak kitett gyermekek nagyobb valószínűséggel válnak munkanélküli, nélkülöző és agresszív felnőttekké. A szerzők megjegyzik, hogy az adatok csak olyan egyénektől származnak, akik hajlandók voltak válaszolni, így a jelentés minimális becsléseket tartalmaz.” forrás:  http://unicef.hu/dobbenetes-gyermekbantalmazasi-adatok-2/

Neale Donald Walsch: A kicsi lélek meséje

Az egyik évben az osztályommal A kicsi lélek meséjét adtuk elő Karácsonykor.  A fogadtatása az iskolában vegyes volt, a haszna viszont kézzelfogható, ugyanis a próbák során sokszor olvasták, hallották az osztályunkba járó gyerekek ezt a mesét. Nem tudom ez segítette-e Őket abban, hogy olyan jó osztály legyenek, amilyenekké váltak, abban azonban biztos vagyok, hogy ez a mese gazdagítja annak az embernek az életét aki egyébként is szereti a meséket.

Neale Donald Walsch: Kicsi lélek és a Nap

A kicsi lélek meséje

neale-donald-walsch

Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek, “Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten
Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. – Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! – mondta – Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
– Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

– Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? – kérdezte Isten.

– Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

– De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.

– Igen, de meg akarom érteni milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.

– Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál. Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.

– Mi? – kérdezte a Kicsi Lélek.

– Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi, más, ami nem te vagy.

– Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

– Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül.és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen. Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a kérdés.

– Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, – Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

– Mi az a sötétség? – kérdezte a Kicsi Lélek.

– Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.

– Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.

– Csak ha azt választod – válaszolta Isten. -Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

– Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta Isten – mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más. Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül. Így tehát – foglalta össze Isten – mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

– Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges vagyok?

– Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a “különleges” nem azt jelenti, hogy “jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

– Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

– Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

– Miben akarsz különleges lenni?

– Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.

– Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. – Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

– Igen! – értett egyet Isten, – és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

– Ó, igen.- biztosította őt Isten – Ez nagyon különleges.

– Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

– Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
– Mi az? – sóhajtotta.

– Nincs senki akinek megbocsájthatnál.

– Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni amit az imént hallott.

– Senki! – válaszolta Isten. Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult
köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják
a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel. Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek mint a Kicsi Lélek, maga. Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

– Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.

– Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném
tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen “különlegesnek” lenni. És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
– Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta – Én segítek neked.

– Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?

– Adhatok valamit amiért megbocsáthatsz!

– Tudsz?

– Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő
életedben, és teszek valamit amiért megbocsáthatsz.

– De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

– Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepetnek tűnt a válasz hallatán.

– Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és korokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat és cselszövő is. Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában. És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a “rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

– De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon szörnyű lesz?

– Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit. Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

– Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.

– Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a “nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

– Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni. Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

– Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. – Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
– Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.

– Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.

– Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen.?

– Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

– Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

– Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

– Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé. Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és főleg ha szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

– Mindig emlékezz – mosolygott Isten – Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.