2016. április havi bejegyzések

Hogyan lehet a hátrányból előny?

Coachként gyakran találkozom olyan emberekkel, akiknek meggyőződése, hogy egy hátrány egész életre szól, azon nem lehet változtatni, sőt a helyzet idővel egyre rosszabbá válik. nevkartyam-elso-oldalaTipikus esete ennek, amikor valaki szegény családba születve, felnőttként is szegénységben él, és a gyermekeit is ezzel a nehéz batyuval indítja útnak. Rendszerint olyan mondatok kerülnek be, ebbe a nehéz batyuba, hogy “Sajnos mi szegények vagyunk, ezért hiába okos a gyerekünk, nem tudjuk a továbbtanulását támogatni. nevkartyam-hatso-oldalaÍgy marad ő is képzetlen, és szegény, pedig sokra vihette volna” A másik gyakori önsorsrontó mondat és gondolat “Ezen a vidéken nem lehet boldogulni. Örül az ember, ha közmunkára behívják, ha ez sincs, marad a segély, abból pedig, csak éhen halni lehet.” Még egy szörnyűséget a végére, aztán gyorsan abbahagyom: “Ezzel a szegénységgel, nem lehet semmit kezdeni. Ebbe csak belebetegszik az ember. Vagy belebolondul.”

Régen összerándult a gyomrom ezekre a mondatokra, de mióta coach vagyok, egyre több örömöt találok az efféle beszélgetésekben. Minden hátrányban benne van az előny lehetősége isKérdéseket teszek fel, amivel jól belekavarodik a segítséget kérő coachee a panaszába. Nézzünk egy példát: “Azt mondta ezen a szegénységen  nem lehet változtatni, sőt a helyzet idővel egyre rosszabbá válik.  Ha nem lehet rajta változtatni, akkor hogy válik egyre rosszabbá?” Néhány hasonló provokatív kérdés után, lassan ráébred a coachee, hogy még akkor is változnak a dolgok, ha semmit sem teszünk. Hiszen a változás az élet egyik állandósága. Innen már könnyen haladunk tovább afelé, hogy ebbe a változásba, bele lehet avatkozni. Sőt, tehetjük ezt, a saját érdekeinket szem előtt tartva is. Számtalan módszer, technika, film, történet segíthet bennünket ezen az úton.  Egyik ilyen módszer a coaching, ami még olyan nehéz helyzetben lévő családoknak is segíthet, mint a képen látható Kolompár család. A meséskönyvben lévő tizenöt fejezetből megtudhatjuk, hogyan változtassunk a hozzáállásunkon, hogy egyre boldogabbá, gazdagabbá, örömtelibbé váljunk.

Három kívánság

Ha családosként, szülőként kifognád az aranyhalat, mi lenne a három kívánságod?

Sokan gondolkodás nélkül pénzt kérnének. Főleg akik szegénynek tartják magukat. Gyakori kívánság még az egészség, mert az közmegegyezés szerint nagyon fontos. Mit szeretnénk harmadiknak? Mindenki azt, ami neki a leginkább hiányzik. könnyebb, mint az 1SZER1

Sokan hiszik – köztük én is -, aki nem a hiány állapotából kér, az jobban jár. Megszokott, elfogadott, elterjedt szemlélet a problémával foglalkozni, azt kérni, ami hiányzik, küzdeni, erőlködni, szenvedni. Pedig van jobb, könnyebb, örömtelibb út! Az elfogadás útja. Ki szokott áldást, békességet, hálát, szeretetet, boldogságot kérni? Mi, akik ismerjük, és használjuk a szavak erejét. Mi, akik az elfogadás útján járunk.

 

 

 

 

 

 

 

Könyvek

A könyvek, már gyermekkorom óta, a legjobb barátaim. Vigasztalnak, nevelnek, segítenek, szórakoztatnak, pihentetnek. Nem is tudok hirtelen kedvenc könyvet mondani, mert sajnálnám azokat, amik kimaradnak. Van egy régi fényképem, és egy régi vágyam: egyszer megcsinálom ezt a kis kuckót magamnak, hogy kipróbáljam, tényleg olyan jó lenne-e itt olvasgatni.könyvkuckóAz életem nagy ajándékának tekintem az olvasást, és ugyanolyan boldoggá tesz az is, hogy 2015 óta, én is szerző lehetek. Néhány éve, – a magam szórakoztatására – írogatni kezdtem. Aztán egyszer csak megszületett a SZÓVARÁZS, majd néhány hónapon belül a SZÓVARÁZS KOLOMPÁRÉKNÁL. Ezek a könyvek olyan regények, mesék, sztorik, történetek, amik segíthetnek boldogabbá válni. Szinte észrevétlenül adják át a szakirodalommal is alátámasztott információkat.  Egy kis tudás+egy kis szórakozás= észrevétlen tanulás. Ráadásul tudom, van még ott ötlet, ahonnan  jöttek.