Édesanyám

Az Édesanyám egy életvidám boldog asszony volt, akinek a bölcsessége és az életszemlélete olyan örökség, amit nemcsak megélni szeretnék, hanem minél több emberrel meg is osztani. Ezért 2014. október 24-én elkezdtem a http://www.boldogasszonyok.hu/ oldalra tartalmakat feltenni, és azóta is szánok időt erre a kedves hobbimra.

Édesanyámnak 1973 október 24-én született meg az első unokája. Én akkor még kisiskolás voltam, de a mai napig emlékszem, ahogy a következő évtizedekben Nagyanyává, majd Dédanyává vált. Ma már én is nagymama vagyok, és sokszor eszembe jut a csupa mosoly Édesanyám, aki nemcsak boldoggá, hanem egészségessé is vált, ha a közelében volt valamelyik unokája, vagy gyermeke. Sokat nevettünk azon, milyen gyorsan gyógyul a családja körében, mert olyankor még idős emberként sem fájt semmije.

A szüleimnek összesen hat gyermeke, tizennégy unokája, és tizenhat dédunokája született. Eddig. Édesanyám olyan jókedvűen és temperamentumosan élte szeretettel teli életét, ami engem mindig is ámulatba ejtett. Pedig miután megtalálta élete párját, és családot alapított kegyetlen veszteséget éltek át édesapámmal. Az első gyermekük bölcsőhalálban meghalt. Sokáig azt hitte ő is belehal a bánatába.

Hogy lehet egy ilyen csapás után mégis felállni, és ilyen boldog emberként élni? Megfigyeltem a szüleimen, hogy a hitük minden nehézségen átsegítette őket. Azt is megtanultam tőlük, hogy a boldogság és a békesség nem a külső körülményekből, hanem belülről az emberből fakad. Ha olyan az egyén természete. Édesanyám egész életében olyan boldog volt, mint egy kisgyerek. Mindennek tudott örülni. Édesapám pedig nyugodt és békés ember volt, aki mindent el tudott fogadni. Egy évig tervezgettem, hogy 2022. december 15-én elindítom a https://boika.hu/ oldalt is. Fontos volt az időzítés, mert ezen a napon volt száz éve, hogy megszületett az édesapám, akit én egész életemben egy szelíd óriásnak láttam.

Számomra a szüleim a mai napig példaképek, akikre nagyon szeretnék hasonlítani. Sajnos már rég meghaltak, de az emléküket az irántuk érzett szeretet nagyon elevenen élteti. Ma is szinte hallom Édesanyám ellentmondást nem tűrő, számonkérő, határozott mondatait, amikor elkap a tehetetlenség, kishitűség, kilátástalanság érzete: “Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, Az akarsz lenni? Ugyan fiam, ne legyél már ilyen málé!” Vagy a nagy kedvencem, “Ahova Isten bárányt ad, oda legelőt is ad” Vagyis, ahol probléma van, ott mindig van megoldás is.

Ma már számtalan hazai és nemzetközi kutatással a tudósok is igazolják azt, hogy a pozitív érzelmek, és a proaktív hozzáállás bármelyik életkorban tudatosan választható, tanulható, fejleszthető.

Elérhetőségem: 06 30 240 00 07