Anyaként meghatározó szerepünk van

Hétvégén Anyák Napja lesz. Mi akik, már mindkét oldaláról megéltük ezt a napot, pontosan tudjuk, milyen hosszú árnyékot vetnek a szülők. Ötven évesen, amikor eldöntöttem, milyen munkával szeretném megtölteni, a következő huszonöt évet, a terveim között nagyon hangsúlyos szerepet kapott, a gyermekneveléssel kapcsolatos tudás megosztása is. John LennonAnyaként  szerintem fontos, meghatározó szerepünk van, családunk és gyermekeink érték-, és hitvallásában, boldogságukban, boldogulásukban. Talán ezzel a  képpel is ki lehet fejezni ezt. John Lennon emberek millióira hatott a világon. Nem lehet előre tudni, amit mi szülőként, napról napra átadunk, hogyan mutatkozik meg  majd a világban. Vajon gondolta-e John Lennon anyukája, amikor kicsi fiát szerette, nevelte, hogy az a tudás, amit gyermekének megtanít, halála után is megmarad? Sőt még évtizedekkel a fia halála után is.