Papné Bói Anna

 

CsaládPapné Bói Anna vagyok. Szerepeim szerint szinte minden, ami ahhoz kell, hogy  boldog legyek. Ha sorrendet szeretnék állítani arról, mitől vagyok boldog több első hely kellene, mert azt a családot amelyikbe beleszülettem, azt a családot amelyet az elmúlt években építettünk, és azokat a családokat ahol majd Nagyi leszek az első helyekre szeretném tenni.
2016-12-25
Sok éve házasodtunk össze a férjemmel, túl vagyunk az Ezüst Lakodalmunkon, és túl vagyunk sok tapasztalaton. Én az anyaságban találtam meg az utamat, amióta gyermekeink vannak érzem, hogy vagyok. Sőt évről évre egyre jobban vagyok. A család az én küldetésem, ahogy az Édesanyámnak és Édesapámnak is a családunk volt. Nálunk ez öröklődő minta. Minden érdekel ami a családdal kapcsolatos, mert mindenből tudok valamit itthon hasznosítani.

A család utáni következő nagy kedvencem a munka, bár ezen a téren csak magamhoz és az álmaimhoz vagyok hűséges. Az elmúlt harminc évben tízévenként váltottam, persze volt amikor kilenc, és volt amikor tizenegy év telt el egy munkával, de az biztos nem kapaszkodtam egyik székbe sem. Érettségi után kereskedő lettem, majd vállalkozó. Aztán jöttek a gyerekek, és a gyermeknevelés, amibe teljesen beleszerettem. Néhány év alatt átképeztem magam, és a harmadik gyermekünk születése után már pedagógusként dolgoztam, mint pedagógia szakos bölcsész és szociálpeagógus.

2013 decemberében hagytam abba a tanítást, mert a sok beszéd köhögőssé tett. A családunkban néhányan légzőszervi panaszoktól szenvednek, így amikor kiderült a hajlam bármennyire szerettem is tanítani a katedra helyett inkább egy íróasztalt választottam. Jó választás volt ez is. Közösségi és ifjúsági koordinátorként dolgoztam a Gyerekesély programban. 2018. januárjában a Kelet-magyarországi Református Nevelőszülői Hálózatnál kezdtem el dolgozni, nevelőszülői tanácsadóként.

Mivel mediátorként be vagyok jegyezve a közvetítői jegyzékbe, regisztrált gyermekjogi képviselő, konfliktuskezelési szakterületen szaktanácsadó, közösségépítő és coach vagyok, jelenleg is dolgozom azon, hogy valóra váltsam egyik nagy álmomat. Újra vállalkozom, a WordMagic Coach és Mediátor Irodában kezdtem el dolgozni. Itt én vagyok a tulajdonos. Life coaching, business coaching, mediáció, konfliktuskezelési szaktanácsadás, oktatás, tanfolyamok, tréningek tartása tartozik a tevékenységeim közé. 2016 júliusától felnőttképzési tevékenységbe kezdtem, pedagógusok továbbképzésével és egyéb képzésekkel foglalkozom.

A hobbim az olvasás. Sok időt töltök neveléstudománnyal, és a pedagógia határterületeinek tudományaival is. Szabadidőmben tréningekre járok, előadásokat hallgatok, kutatásokat olvasok. A neveléstudományon belül a pozitív pedagógia, az önfejlesztés, konfliktuskezelés,  gyermekvédelem és az önkéntesség érdekel leginkább.

Írtam az elmúlt években két könyvet. Vagyis hagytam, hogy íródjanak. Ahogy telt az idő egyre több örömöt találtam bennük. Vigasztaltak, neveltek, segítettek. Olyanok voltak, mint két távoli barát. Egy nap arra gondoltam, talán másoknak is örömöt okoznának. Lehet segíthetnének másoknak, rajtam kívül is. Így eldöntöttem, kiadom őket. A kezemből is, és a szó másik értelmében is. 2015. október tizedikétől  már kapható a Szóvarázs, és 2015. december 22-én megérkezett a testvére is Szóvarázs Kolompáréknál címmel. Igazán szép, ízléses, vonzó megjelenésű könyvek lettek, melyekben egyszerű, hétköznapi tippek sokasága található azzal kapcsolatban, hogy hogyan tehetnénk jobbá az életünket. A történetek egy  hetvenhat éves boldogság professzor asszonyról és a klienseiről szólnak. A boldogság professzor asszony arra teszi fel ötven éves kora után az életét,  hogy segítsen másoknak is boldogabbá válni. A Szóvarázs egy olyan regény, amely szinte észrevétlenül adja át a szakirodalommal is alátámasztott információkat, a Szóvarázs Kolompáréknál pedig egy varázslatos család életét bemutató meséskönyv.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.